A megszállt lánynál

Ma újra meglátogattam kedves páciensemet. 1972-es születésű lányról van szó, aki két szobás marosvásárhelyi lakásban él az anyjával. Nevének kezdőbetűje I. I-t több mint négy éve „szállták meg az ördögök” és azóta is kínozzák. Testének részeit „teleportálják” és „kicserélik”, lelkét „darabokra szedték”. A lelkének a „szép és még meghagyott részeit” a „plafonról lógatják alá” és azzal a szándékkal „mutatják be az Istennek, hogy Istent megtévesszék”, mert a gonosz John-nak valóban I. a törvényes hitvese de ő más nőkbe teszi be I. lelkének teleportált darabjait. Ugye érthető? Ha olvasóim közül valaki kevésbé járatos a pszichiátriában, úgy annak elmondom, hogy a lány kataton szkizofréniában szenved.
Mikor meglátott megörvendett, észrevette, hogy pihentebb vagyok, mint amikor utójára látott. (Mennyire igaza van – akkor pont a kampány kezdete volt és bizony fáradt voltam.) Majd ráordított valakire, hogy ne bántsák, azért mert beszél velem. Későbbiek során is el-elváltozott hangja és tekintette és felordító hangon szolt rá az általam „nem látható” de „jelen lévő ördögfajzatokra”. Néha, néha amikor egy-egy „rossz” szó futott ki a száján akkor „letördeltek” róla darabokat. Én ebből annyit láthattam, hogy hírtelen megrándult némelyik testrésze és arca a dühös és a szenvedő furcsa egyvelegét mutatta, majd ráordított a kínzókra, hogy hagyják már abba. ……
Pokróc alatt feküdt a padlón, pontosabban egy nejlonon amelyik a fapadlóra van terítve. Anyja elmondta a pelenkát sem engedi magára. Már megint nem. Pedig, tavaly amikor kijött a kórházból, ahova csak nagy nehézségek árán lehetett beszállítani jobban volt. Akkor elfogadta a pelenkát, ágyban töltötte a napjait, sőt néha a járóka segítségével le-lement a tömb ház elé. Miért járókával? A három éves egyhelyben-üllő – kataton pozíció megtette hatását, lábizmai elsorvadtak.
Egyetemet végzett és külföldön dolgozott. Komoly missziókban, béke fenntartó akciókban vett részt. Majd hazakerült és lebetegedett (vagy fordítva). Az anyja – aki megszólítása elől szándékosan hagyom el az édes jelzőt – is beteg, mi pszichiáterek úgy nevezzük indukált pszichózisban, szenved. Ez annyit jelent, hogy elhiszi, sőt felerősíti I. téveszméit. Ezért nem akarja kórházba se vinni. Szerinte valóban „lények” járnak a házukban és őt is, kínozzák. Bizonyításképpen meg is mutatja karján lévő kiütéseket, mint a „bántalmazás jeleit”. Bár sohase beszélt a lényekkel de I.-től tudja, hogy azok jelen vannak a lakásban és néha fura szagokat érez. Nem meglepő, I. mint mondtam egy helyben fekszik hónapok óta és még pelenkája sincs. I. anyjának legnagyobb ellenérve a kórházi kezelés ellen, hogy I-t akkor még jobban fogják kínozni az „ördögök” – ezt I.-től tudja, akinek a hangok mondják. Ugye érthető? Pedig ahányszor a kórházban volt I. mindig jobban lett. Ez viszont, mint mondja az öreg lány nem javulás volt, csak „ők” rájöttek, hogy ha lábra állítják I-t, akkor majd hamarabb hazaengedik az orvosok és akkor otthon újrakezdhetik a kínzást. Éva néni bár hívő ember és imádkozni is szokott mégis elhagyta a hite. Vagy ő hagyta el hitét. Már többször megegyeztünk, hogy a Jóisten nem akarhat rosszat egy ártalmatlan lánynak és biztos nem Isten akaratával folyik a „kínzás” és ezért ne higgyen a rossz lények létezésében mert azok nem is léteznek, na szóval ezek az érvek csak időleges hatást érnek el a néninél. Távozásom után sajnos hamar elfelejtődnek. Ettől indukált és nem valódi a pszichózisa, hogy legalább kis időre de meggyőzhető a realitásról.
A szomszédok? Azok haragszanak a két hölgyre, mert néha az éjjeli ordibálások miatt nem bírnak pihenni. De a haragjukon kívül, na meg azon kívül, hogy ordítoznak Éva néninek, semmit se tesznek. A múltkor, amikor sajtó munkatársait, lelkészt, pszichológust, majd mentőt és rendőrt hívtunk sem segítettek. Csak haragszanak és duzzognak. Kivétel M néni a negyedik emeletről, aki néha a rendelőbe bejön és beszámol I. sorsáról.
Persze vannak segítők is. Ilyenek a Caritas munkatársai, akik I.-t rendszeresen látogatják, az injekciót kéthetente beadják, és élelmiszerekkel segítik a pár száz RON-os nyugdíjból élő családot.
Most biztos nagyon szenved, mert megbüntetik majd azért, hogy velem információkat osztott meg már megint. De ő ezt most már „bevállalja” – ahogy mondaná Csernus kolléga. Bevállalja, mert amikor ott vagyunk mi akkor érzi, hogy ott van velünk a Gondviselő is. Jól érzi olyankor magát. Elmondta, hogy az első „tusványosokon” a tulajdonképpen bálványosokon tartott szabadegyetemen ő is részt vett annak idején.
Nagyon rossz érzés az a magatehetetlenség, amit olyankor érzek, amikor látom, hogy nem tudunk rajta többet segíteni. Mégis jó volt őt újra látni. Jó volt tapasztalni, hogy érdeklődik a külvilág után. Hogy tud már mosolyogni. Ki kell, hogy mentsük abból a lakásból! ( a szörnyek elől :) ).