“Leszakították utolsó fent lévő darabomat is!”

Zokogva adta tudomásunkra I., a fenti rossz hírt. Ilyen dühösnek még sohase láttam. Szikrázó szemmel közölte vádját, hogy a mi irányában tanúsított hozzáállásunk is megváltozott. Egyikünket, volt osztálytársnőjét – aki nagyon sok energiát áldozott I. gyógyítására – „megmanipulálták” és „ellene fordították”. A fő bűnös János aki „eléggé képzett ahhoz” hogy a „true fennfalóval” közölhesse, hogy I utolsó darabját is letépték a „heaven”-ből de ezt nem tette meg. Pedig I kérte a fenn valót, hogy küldjön segítséget és biztos is benne, hogy Jánost küldte de mint mondta „János puhány és megijedt, pedig nem is mondtam el neki mindent, hogy mi van velem, ha mindent elmondtam volna akkor sem kellett volna megijedjen”. Kérdeztem tőle, hogy hogyan van az, hogy néha tud kommunikálni Istennel – például amikor kérte Istent, hogy küldjön segítséget – de más dolgokat nem tud elmondani és, hogy közvetítőre van szüksége ahhoz, hogy Isten megtudja, hogy vele mi van. Elmondta, hogy ember hanggal eltudja mondani azt, hogy segítségre van szüksége de, hogy mi van vele azt Isten nem értheti meg ezzel a kommunikációval. A „true fenn való” egy része fenn van a „heavenben” másik része bent van I.-ben. Ugyanakkor I-nek az a darabja amivel kommunikálni tudott Istennel le lett szakítva fentről. Majd ordított valakinek, hogy „megöltétek az őrt?? Nem engedem meg nektek! Oda nem mehettek be! Jajjj megint belém jöttek. Takarodj!!!” Fogta a fejét és ordította, hogy ott jöttek ismét belé azért mert nekünk elmondta ezeket a dolgokat. Ilyen rossz állapotban csak első alkalommal láttam.

Közöltem az anyjával, hogy jobb lenne, ha hívná a mentőket. Megtagadta. Ő nem akar újra cirkuszt. I neki megtiltotta. és ő nem szállíttatja be erőszakkal. Említettem, hogy a múltkor is jobban volt a kórházi kezelés után és ágyban pihent nem a földön, sőt le-lejárt a tömb ház elé. Meg is kaptam rá a választ: „Dr úr én tudom, hogy maga jót akar és, hogy maguk úgy gondolják, hogy I szkizofrén de nem erről van szó. A múltkor nem azért kezdett el járni I mert gyógyult a kórházban hanem mert úgy akarták ők! Lábra állították. I-től tudom. Mert kérdeztem, hogy igaz, hogy a kórházban nem ordítottál és igaz, hogy tudtál járni? – És I. azt mondta, hogy igen mert nem kínozták annyira és mert lábra állították, hogy minél hamarabb engedjék haza az orvosok”. Mondtam, hogy rendben tegyük fel, hogy nem a gyógyszerek hatottak, hanem az „ördögök” állították lábra, hogy minél hamarabb hazakerüljön, mert otthon jobban tudják kínozni, de ez is azt jelenti, hogy jobb a kórházban lenni I.-nek mert ott kevésbé férnek hozzá az „ördögök”. „Nem úgy van dr úr. I. mondta, hogy a kórház nem jó neki. Higgye el! Én nem tudom mi van itt. Engem is kínoznak. Nézze meg a karomat. Ha lenne egy pisztolyom fejbe lőném I.-t és utána magam. Én már nem bírom. Mindent eladtam a lakásból és a lányom még mindig szenved…….”
És akkor jönnek a kérdések. Egy anyával beszéltünk vagy egy gyilkossal? Ha nem beszámítható, mert elborult az elméje akkor nem is felelős a saját lánya passzív eutanáziálásáért? Akkor ki a felelős? A szomszédok – akik nem hívnak ki már több éve mentőt és rendőrséget? A mentősök, akik nem hajlandóak erőszakkal kórházba vinni? A rendőr, aki ház kutatási parancs nélkül nem akar bemenni a házba? Mi? Lehet, hogy mi is felelősök vagyunk, mert nem alkalmazunk erőszakot? Vagy a rendszer? A tipikus romániai jogi zűrzavar? Vagy az ördögök akik kínozzák I-t?
Nektek mi a véleményetek??